Figyelem, itt a lista: ezeket a településeket érinti hamarosan a rókavakcinázás

HelloVidék/MTI   
  Megosztom
Figyelem, itt a lista: ezeket a településeket érinti hamarosan a rókavakcinázás

A déli és keleti megyékben 2022. október 1-jén kezdődik az őszi repülőgépes rókavakcinázás. A kampány a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. Az érintett térségekben ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe. Ezek pontos időpontjáról a települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot - írta a Nébih sajtóközleményében.

A veszettség fő terjesztője a vörös róka, melynek hazai állománya mintegy hatvanezer-ötszáz egyedre becsülhető. Az immunizálás során a vakcina tartalmú csalétkeket kisrepülőgépekről juttatják ki a területre, ami a lakott, sűrűn beépített övezeteket nem érinti. A program eredményességét a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a Nébih. Az eddigi tapasztalatok szerint a vakcinázott területen a rókák mintegy háromnegyede felvette a csalétket.

Utoljára 2017-ben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mutatták ki a vírust Magyarországon, emberi megbetegedés pedig már több mint huszonöt éve nem történt. A kedvező járványügyi helyzetnek megfelelően a vakcinázandó területet is csökkenteni lehetett.

A hazánkkal szomszédos országok közül Romániában és Ukrajnában még rendszeresen előfordul a veszettség a magyar határhoz közeli területeken is, ami indokolja a hazai megelőző intézkedések fenntartását. A vakcinázási program hozzájárul ahhoz is, hogy megőrizhessük hazánk veszettségtől mentes státuszát, amit 2021 tavaszán az Európai Unió, majd idén februárban a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (WOAH) is elismert.

A vakcinázásra a külterületeken plakátok figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, valamint az érintett települések megyei bontású listája elérhető a Nébih weboldalán. A kampány idején életbe lépő ebzárlat és legeltetési tilalom pontos időpontjáról az érintett települések állategészségügyi és önkormányzati szervei tájékoztatják a lakosságot.

A téma iránt érdeklődőknek érdemes felkeresniük a Nébih veszettséggel foglalkozó tematikus honlapját, ami többek között a betegség tüneteiről, terjedésének módjáról és a megelőzéséről is tájékoztat.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 45 318 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 13,6 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 45 639 forintos törlesztőt (THM 13,95%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

róka

veszettség

veszettség elleni oltás

nébih